2011. december 28., szerda

Korhelyleves

Hozzávalók:

1 kanál zsír
liszt
pirospaprika
kevés káposztalé
kevés  savanyú káposzta
25 dkg füstölt kolbász
2-3 kanál tejföl


Elkészítés:

A zsírból és a lisztből barna rántást készítünk, rátesszük a pirospaprikát és felengedjük az egy liter vízzel felhígított káposztalével.
Teszünk bele kevés savanyú káposztát és a vízben megmosott, bőrétől megtisztított vékony karikára vágott füstölt kolbászt.
Ha a kolbász megfőtt és káposzta is megpuhult tejfölre tálaljuk.
Pirított zsemlekockát adunk hozzá.

2011. december 10., szombat

Csokoládémáz

Hozzávalók:

  • 5 dkg cukor
  • 2 evőkanál víz
  • 2 dkg kakaó
  • 6 dkg vaj (ha nincs, lehet helyette 2 evőkanál olaj)
  • 10 dkg étcsokoládé
  • 1 evőkanál olaj

Elkészítés:

A cukrot, a vizet és a kakaót felfőzzük. A vajat, (vagy az olajat) a csokit gőz felett megolvasztjuk. Tűzről levéve összekeverjük, majd melegen elsimítjuk a sütemény tetején.

Megjegyzés:

Gyorsan szilárdul, 1 tepsire elég.

2011. december 9., péntek

Karácsonyi gyümölcskenyér

 

Hozzávalók:

2,5 dl tej 
10 dkg kristálycukor
1 mokkáskanál só
2 dkg élesztő
50 dkg liszt
10-10 dkg apróra vágott hámozott mandula, cukrozott citromhéj , cukrozott gyümölcs 
1 citrom reszelt héja
10 dkg mazsola 
2 tojás 
15 dkg vaj 
csipet őrölt szerecsendió
5 dkg olvasztott vaj 
0,5 kávéskanál őrölt fahéj

Elkészítés :

A tejet felforraljuk, beletesszük a cukrot, sót. 
Míg a tej hűl, az élesztőt 0,5 dl meleg vízben fellazítjuk.
A langyos tejbe öntjük és a liszt 1/4-ével simára keverjük. 
Letakarjuk, kétszeresére kelesztjük. 
Belekeverjük a citromhéjakat, mandulát, mazsolát, fahéjat, tojást, vajat,
és a megmaradt liszt 3/4-ét. 
Addig verjük, lassan keverve bele a megmaradt lisztet, míg teljesen rugalmas lesz és elválik a táltól.
Lisztezett deszkán kinyújtjuk kb. 2 cm vékonyra, 50 x 30 cm nagyra, a közepén mélyedést nyomunk, beleöntjük az olvasztott vajat.
Összehajtogatjuk, tetejét is megvajazzuk. 
Letakarva (fogvájókat szúrunk a tésztába) kétszeresére kelesztjük. 
Kifli alakúra formázzuk, megkenjük olvasztott vajjal, vajazott tepsibe tesszük. 
Begyújtjuk a sütőt közepes lángra, és kb. 1 órán át  sütjük a tésztát.
Ha megsült, megszórjuk porcukorral.
Jól becsomagolva a hűtőben sokáig eláll.

2011. december 2., péntek

Elzászi kacsa

Hozzávalók:

1 db kacsa
1 kg savanyú káposzta
1 fej vöröshagyma
szegfűszeg
1-2 dl fehérbor
törött bors
20 dkg füstölt szalonna
petrezselyemzöld
húslé



Elkészítés:

A megmosott és kicsavart káposztát megfőzzük a szalonnával és a megtisztított , szegfűszeggel megtűzdelt egész hagymával.
Sózzuk, borsozzuk, és kevés bort adunk hozzá, felöntjük annyi vízzel hogy ellepje.
Kb. 2 órát főzzük, ha a szalonna megpuhult, félretesszük.
Közben a kacsát megtisztítjuk, feldaraboljuk.
A feldarabolt kacsát a káposztába tesszük ( a hagymát kivesszük), és kevés víz hozzáadásával gyenge tűzön klb. 1 órát sütőben sütjük.
Ha szükséges utána ízesítünk.
A kacsát tálra tesszük, körülrakjuk káposztával, a tetejére tesszük a felszeletelt szalonnát, meghintjük apróra vágott petrezselyemmel és tálaljuk. Sós vízben főtt burgonyát is adhatunk hozzá.

Halászlé

Hozzávalók:
1 - 1,5 kg hal (ponty, süllő, harcsa vegyesen)
2 fej vöröshagyma
1 evőkanál pirospaprika
2 db vöröshagyma
1 db paradicsom
2 db zöldpaprika


Elkészítés:

A halakat megtisztítjuk, 5-6 dkg-os szeletekre vágjuk,besózzuk.
A halak fejét, gerincét és az uszonyokat a megtisztított és karikára vágott hagymával kb 2 liter vízben felfőzzük.
Amikor a víz forrani kezd meghintjük a pirospaprikával és közepes forrással 40-50 percig főzzük.
A kifőzött fejeket, gerinceket, és az uszonyokat kiszedjük a halléből és belefőzzük a besózott haldarabokat, az ikrát (tejet) a cikkekre vágott zöldpaprikát, paradicsomot és kb 20 percig főzzük.
A halászlét főzés közben nem szabad keverni, csak az edényt rázogatni.


2011. november 22., kedd

Fogyókúra borral és zsemlével




















Naponta mindig ugyanaz:


  8 órakor: 1 dl fehér száraz fehérbor, 1 db zsemle
10 órakor: 1 dl fehér száraz fehérbor, 1 db zsemle
12 órakor: 1 dl fehér száraz fehérbor, 1 db zsemle
14 órakor: 1 dl fehér száraz fehérbor, 1 db zsemle
16 órakor: 1 dl fehér száraz fehérbor, 1 db zsemle
18 órakor: 1 dl fehér száraz fehérbor, 1 db zsemle
20 órakor: 1 dl fehér száraz fehérbor, 1 db zsemle
 


Csak orvosi ellenőrzés mellett alkalmazható. A kúra 6 napig tart.

Legjobb ha szabadság alatt próbálkozunk vele.

Azt hogy hatásos-e nem tudom, de a véralkohol szintet biztosan megemeli....

Tepsiben sült vegyes zöldség

Hozzávalók:

4 db húsos csemegepaprika
4 db kemény paradicsom
1 db cukkini
1 db padlizsán
1 dl olaj
   só

Elkészítés: 

A zöldségeket megmossuk, szárazra töröljük.
A paprikák csumáját kivágjuk.
A padlizsánt ujjnyi vastag szeletekre vágjuk, a cukkinit másfél ujjnyira.
A   paradicsomok tetejét keresztben bevágjuk.
A zöldségeket fajtánként egy-egy sorban egymás mellé rakjuk a tepsiben (teflon), megsózzuk, meglocsoljuk olajjal és forró sütőbe tesszük.
Erős tűznél átpirítjuk, közben a saját levével meglocsoljuk.
Amikor kész a zöldségeket kivesszük, az olajat lecsöpögtetjük, és a megsült zöldségeket sorban  egymás mellé   tálra rakjuk.

2011. november 19., szombat

Karfiol húsos takaró alatt




Hozzávalók:

1 db közepes nagyságú karfiol
2 evőkanál só
35 dkg vegyes darált hús
2 db tojás
1 fej vöröshagyma
1/4 teáskanál feketebors
1 csipet szerecsendió
2 evőkanál vaj

Elkészítés:

Tisztítsuk meg a karfiolt, a torzsát keresztbe vágjuk be.
Két liter sós vizet forraljunk fel, 5 percig főzzük benne a karfiolt.
A darált húst összekeverjük a tojásokkal, a hagymával és ezt 1/8 liter vízzel simára gyúrjuk , majd sóval, borssal, szerecsendióval ízesítjük.

Kizsírozunk egy hőálló tálat, a karfiolt bele állítjuk, és a hússal betakarjuk.
Forró sütőben sütjük. Ha félig megsült vajdarabkákat rakunk a húsra.

2011. november 18., péntek

Sacher torta

Hozzávalók:

A tésztához:
28 dkg vaj
28 dkg 65%-os étcsokoládé
28 dkg cukor
12 db egész tojás
1 db kifli

A töltelékhez:
200 ml sárgabarack íz
 

A bevonóhoz:
50 ml víz
110 g porcukor
150 g 65%-os étcsokoládé
60 g vaj
5 ml ecet

Elkészítés:
A vajat az olvasztott csokoládéval elkeverjük, hozzáadjuk a cukrot, 12 tojássárgát és egy kifli morzsáját,
végül 8 tojás kemény habját. Jól összekeverjük,  kerek tortaformában, három részben lassú tűzön sütjük.

 Mire kihűl a piskótánk, forraljuk fel a lekvárt.

A lapokat kenjük meg a forró lekvárral, a tetejét és az oldalát is megkenhetjük. Ha kihűlt   vonjuk be a csokoládémázzal, és egy órára tegyük hűtőbe.

A bevonómassza elkészítéséhez egy edénybe tesszük a vizet, a cukrot, és az ecetet. Lassú tűzön, folyamatos keverés mellett forraljuk fel.
Ha felforrt, zárjuk el a gázt, és tegyük bele a csokoládét, és keverjük simára.
Ha a csokit elkevertük, tegyük bele a vajat is, és azt is keverjük el.


Sajttal, sonkával, aszalt szilvával töltött pulykamell

Hozzávalók:
8 szelet pulykamell
8 szelet   sajt
20-25 szem mag nélküli aszalt szilva
8 szelet gépsonka

bors
olaj

Elkészítés:

A pulykamell szeleteket klopfoljuk vékonyra, mindkét oldalát sózzuk, borsozzuk.
Mindegyikre tegyünk egy-egy szelet   sajtot és gépsonkát, pár szem aszalt szilvát, és csavarjuk fel,  rögzítsük hústűvel, vagy fogpiszkálóval (ha kisütöttük kivesszük). 
Az így elkészített tekercseket  hagyományos módon panírozzuk be , és forró olajban süssük ki.

Köretnek párolt rizst, vagy vajas burgonyát adhatunk mellé.

Alkoholmentes tojáslikőr

 Fogyasztás előtt maximum 1 nappal készítendő!

Hozzávalók: 
1 liter tej, 
4 egész tojás,
kb. 10 dkg porcukor (ízlés szerint),
2 csomag vaníliás cukor,
őrölt szerecsendió a díszítéshez.

Keverjük simára a lazán felvert tojásokat, a tejet és a porcukrot egy főzőedényben.
Gyakori kevergetés mellett lassú tűzön főzzük öt percig.
Vegyük le az edényt a tűzről, és öntsük bele a vaníliás cukrot is és jól keverjük el.
Ezután hűtsük le.
Szervírozzuk melegen, szerecsendióval díszítve, vagy tegyük a masszát turmixgépbe és adjunk hozzá egy csésze tört jeget.
Mixeljük habosra, a tetejét díszítsük szerecsendióval.

Fahéjas-csokoládés körteleves




Hozzávalók:
1 üveg körtebefőtt,
2 dl csokoládélikőr,
3 dl tejszín,
2 dl tej,
csokoládés pudingpor,
ízlés szerint fahéj,
tejszínhab és csokoládéforgács a tálaláshoz

Elkészítés:
A befőttről leöntjük a levét, és a körtét csíkokra vágjuk. Kevés vízzel és őrölt fahéjjal, felforraljuk, és közben a pudingot kikeverjük tejjel és tejszínnel
A körte forró levéből egy merőkanálnyit teszünk a pudingba, simára keverjük gyorsan és beleöntjük a körte mellé, átforgatjuk, és melléöntünk egy pohárka csokoládélikőrt. Melegen és  hidegen is tálalhatjuk.
Díszítsük tejszínhabbal és csokiforgáccsal.

Borleves



Hozzávalók:
1/2 liter fehér bor
6 dl víz
2 tojássárgája
10 dkg porcukor
fahéj
citrom és narancshéj

 Elkészítés:
A tojások sárgáját elkeverjük a porcukorral, beletesszük a fűszereket, felöntjük
1/2 liter borral, 6 dl vízzel, és kis lángon állandóan keverve felforraljuk.
Mikor felforrt levesszük a tűzről, és addig verjük a habverővel amíg jó habos nem lesz.
            
Csészékben tálaljuk, piskótát adhatunk hozzá.

2011. november 11., péntek

Őszibarack

Hozzávalók:
  • 20 dkg zsír
  • 2 tojássárgája
  • 30 dkg cukor
  • 2 dl tej
  • 3 dkg liszt
  • 1cs sütőpor
  • 1 cs vaníliás cukor
  • 80 dkg liszt
A töltelékhez: 
  • 2 evőkanál kakaópor
  • 5 dkg vaj, vagy margarin
  • 1 dl rum
  • 15 dkg porcukor
  • 2 evőkanál baracklekvár


 A díszítéshez:
  • vérnarancs és mandula aroma
  • kristálycukor
  • tojásfehérje
  1. A tésztához valókat összekeverjük, kivéve a 80 dkg lisztet.
  2. 45 percig pihentetjük, aztán hozzáadjuk a lisztet, és jól átgyúrjuk. Diónyi nagyságú gombócokra formázzuk, és egy sütőpapírral bélelt tepsibe rakjuk. A gombócokat hústűvel megszurkáljuk, hogy sütés közben ne repedjenek szét.
  3. Előmelegített sütőben sütjük. Mikor kész van, kikaparjuk a közepét és  a töltelék  hozzávalóival összegyúrjuk. Ezzel megtöltjük a tésztát, és összeragasztunk 2- 2 db-ot.
  4. A tészta egyik felét megkenjük vérnarancs aromával, a másikat mandula aromával. Ecsettel megkenjük tojásfehérjével, és meghempergetjük a kristálycukorban

24 órára hűtőbe tesszük, hogy az ízek összeérjenek.

2011. november 6., vasárnap

Sült tejfeles paradicsom



Hozzávalók: 
8 db paradicsom,
100 g főzőmargarin, 
1 pohár tejföl, 
 só, 
3 ek. reszelt trappista sajt. 
A megmosott paradicsom tetejét körben vágjuk le és aprózzuk kis kockákra. 
Egy tűzálló tálat vastagon kenjünk ki 50 g margarinnal. 
Ültessük bele a paradicsomokat, kissé sózzuk meg.
A megmaradt margarint forrósítsuk fel, keverjük bele a tejfelt és a reszelt sajtot, öntsük a paradicsomokra. 
A tetejét szórjuk meg a kockákra vágott paradicsom darabkákkal és sütőben süssük meg.
Sütési idő kb.:20-30 perc. 
Pirítóssal tálaljuk. 

Sült oldalas palócosan



Hozzávalók: 
1 kg sertésoldalas,
 olaj, 
1 evőkanál vöröshagymakrém,
1 evőkanál pirospaprika,
1 kiskanál fokhagymakrém, 
1 evőkanál paradicsompüré,
1 üveg konzerv zöldbab, 
1 dl tejföl, kevés liszt, só. 
Az oldalast megsózzuk, kevés vízben puhára pároljuk, majd sütőben ropogós pirosra sütjük. Az olajon megpirítjuk a hagymakrémet, meghintjük pirospaprikával, a fokhagymát és a paradicsompürét beletesszük, összeforraljuk. Néhány kanál vízzel 5 percig főzzük, majd a leszűrt zöldbabot beletesszük és tejföllel ízesítjük. A felszeletelt ropogós oldalas tetejére halmozzuk a tálon a sűrű zöldbabot. 

Savanyú káposzta hússal és krumplival


 
Hozzávalók: 
 ½ kg savanyú káposzta,
1/2 kg burgonya, 
 40-50 dkg. dagadó,
1 szál főzőkolbász,
1 fej vöröshagyma, 
2-3 sárgarépa,
2-3 gerezd fokhagyma
2-3 evőkanál olaj,
1 kiskanál egész kömény, 
babérlevél,
só, 
bors, 
fűszerpaprika. 


Az olajon megpirítjuk a feldarabolt húst és a kolbászt, szedjük ki, és a zsiradékban a kockázott hagymát és karikázott répát is megpirítjuk. A káposztát átmossuk, hozzáadjuk a hagymához, a kockára vágott burgonyával és a fűszerekkel együtt. Ha felforrt tegyük vissza a lábasba a megpirított húst és a kolbászt. Lassú tűzön kb. 30-40 percig főzzük.  

Tepsiben sült hagyma





 Hozzávalók:
 1 kg, vöröshagyma 
 2 dl tejföl 
 4 evőkanál olaj
1 evőkanál  liszt
1 teáskanál só
1 mokkáskanál őrölt szerecsendió
1 mokkáskanál őrölt fekete bors
Az 1 cm vastag karikára vágott hagymát olajjal kikent tepsibe tesszük, sózzuk. A lisztet elkeverjük a tejföllel, hozzáadjuk a fűszereket, ráöntjük a hagymára. 
Előmelegített sütőben kb. 20 percig sütjük, amíg a teteje megpirul.

2011. november 5., szombat

Kávés keksztekercs



 

Hozzávalók:
20 dkg háztartási keksz,
1 dl feketekávé (lefőzve), 
3 evőkanál kristálycukor, 
12,5 dkg sütőmargarin,
5 dkg durvára vágott dió  vagy mazsola, 
kókuszreszelék
Elkészítés:
A kávét a margarinnal és a cukorral felfőzzük. A kekszet darabokra törjük, a tűzről levett szirupba tesszük, majd beleszórjuk a diót vagy mazsolát (ízlés szerint).
Egy darab fóliát megszórunk kókuszreszelékkel,  ráhelyezzük a langyos masszát és henger formájúra alakítjuk.
Ezután fagyasztóba helyezzük 4-5 órára. 
Kibontjuk és szeleteljük.

Karcagi Ferdinánd


50 dkg lisztbe morzsolunk 5 dkg vajat, 2 kanál rétesliszthez 1 vaníliás cukor.
4 dkg élesztőt megfuttatunk 2 dl tejben, a liszt közepére öntjük az élesztős tejet, 5 dkg cukrot, 5 tojássárgáját és pici sót teszünk hozzá, ezt nagyon jól kidolgozzuk.
Belisztezzük, kelni hagyjuk amíg a duplája lesz, majd szögletesre, kb. 0,8 cm vastagra nyújtani.
Amíg a tészta megkel, elkészítjük a krémet.
20 dkg cukorral, 2 vaníliás cukorral 20 dkg vajat habosra keverünk.
A megkelt és elnyújtott tésztát ezzel megkenjük és feltekerjük mint a bejglit.
Késsel feldaraboljuk (14 db=2x7) és 2 db 3 literes edényt kivajazunk és abba 7-7 db-ot ritkán rakva elhelyezzük.
A lábasban ismét egy órát kelesztjük.
Előmelegített sütőben 45 percig sütjük 200 fokon. Mielőtt kivennénk, 1 dl tejszínhez hozzáadunk 2 púpozott kanál cukrot, 2 vaníliás cukrot, jól összekeverjük és a sütés utolsó 5 percében ezzel meglocsoljuk a tésztát.

Pöttyöske

Hozzávalók:
1 kg háztartási keksz, durvára törve v. darálva
2 dl rum
40 dkg cukor
3 dl tej
6 dkg kakaópor
2 evőkanál liszt
2 Ráma(25 dkg-os)
Elkészítés:
A durvára darált v. tört kekszet a rummal meglocsoljuk.
Cukrot, tejet, kakaóport a liszttel 5 perc alatt csomómentesre főzzük, ha kissé meghűlt belekeverjük a rámákat.
Ezután hozzákeverjük a rumos kekszet.
2 folpackkal kibélelt őzgerincformába töltjük a masszát és félnapig a hűtőbe tesszük.




A süti akkor mutatós, ha nagyobb kekszdarabok is vannak benne.
Kevés durvára őrölt diót is tehetünk bele.

10 perces fánk



Hozzávalók: 
 2 tojás
1 pohár natúr joghurt
1 pohár tejföl
1 cs. vaníliás cukor
1 cs. sütőpor
6 púpozott kanál liszt
fontos: a leírt sorrendben add hozzá a hozzávalót és keverd össze folyamatosan!
nagyon finom! :)
LASSÚ TŰZÖN KELL SÜTNI!!

Csíkos kekszes


Hozzávalók:15 dkg sütőmargarin, 
15 dkg porcukor, 
1 adag kávé, 
1 csomag vaníliás cukor, 
2 kanál liszt, 
1 csomag csokoládés vagy puncs ízű pudingpor (a csokoládés pudinghoz 2 kanál kakaó, a puncsoshoz 1/2 dl rum vagy rumaroma), 
3 dl tej, 
1 nagy csomag Albert keksz,
a díszítéshez: kókuszreszelék

Elkészítés:
A vajat, a porcukrot, a kávét összemelegítjük. A vaníliás cukrot, a lisztet, a pudingport, a kakaót vagy rumot a tejjel simára keverjük, a kávés masszához öntjük és felfőzzük. Amikor felfőtt, a tűzről lehúzzuk,
a kekszeket egyesével megkenjük a masszával, és egymáshoz ragasztjuk. A kekszrudat a pudingos masszával kívülről is megkenjük, és kókuszreszelékkel bevonjuk. Hűtőben dermedni hagyjuk, majd ferdén felszeleteljük.
(Ha kakaós Albert kekszet veszünk, vaníliás vagy puncs ízű pudingporból készíthetjük el a krémet, és még 1 csomag vaníliás cukrot is adhatunk hozzá.)

Csíkos kalács- cukor nélkül

Hozzávalók:
                  25 dkg liszt
                  0,5 dl olaj
                  1,5 dl tej
                  15 szem édesítőszer
                  1 teáskanál kakaópor
                  1/4 kocka friss élesztő
                  pici só
Az édesítő tablettákat és az élesztőt felolvasztjuk, megfuttatjuk a tejben. Minden hozzávalót - kivéve a kakaót - összedolgozunk, majd megfelezzük a tésztát. Egyik felét meghagyjuk, a másik felébe viszont belekeverjük a kakaót. Ezután békén hagyjuk: lisztezett deszkán letakarva pihentetjük, kelesztjük a két cipót. Ha szép nagyra megnőttek, kisodorjuk őket, majd egymásra téve a két lapot, szépen feltekerjük a tésztát. Sütőpapírral bélelt sütőlemezen még hagyjuk egy jó 15 percet kelni. Ezután lespricceljük egy kis vízzel és a NEM előmelegített sütőben - tehát a hideg sütőben - 200 fokon - légkeveréssel - 20 perc alatt készre sütjük.

2011. november 3., csütörtök

Túrópogácsa

Hozzávalók:
25 dkg túró
25 dkg vaj,                  
25 dkg liszt                 
só                 

A kenéshez   1 tojás
.
Elkészítés: 
A hozzávalókat jól összegyúrom, ujjnyi vastagra kinyújtom, és apró pogácsákat szaggatok belőle .
A tetejüket megkenem tojással, meleg sütőben világossárgára sütöm.

2011. június 26., vasárnap

Kefires süti

Hozzávalók:
1 pohár kefir
3 kefires pohár liszt
2 kefires pohár cukor
3/4 kefires pohár olaj
4 db tojás
1cs. sütőpor
1cs. vanillincukor
idénygyümölcs

Elkészítés:
A hozzávalókat összekeverjük, bármilyen gyümölcsöt szórhatunk bele. Kikent tepsibe rakjuk, előmelegített sütőben 20-30 perc alatt aranybarnára sütjük. Igen finom,könnyű süti!

Tanácsok:
A gyümölcsöt jól nyomkodjuk ki,hogy ne áztassa el a tésztát.Beleszórhatjuk a sütőbe helyezés előtt is,így kevésbé süllyed el.

Pezsgőtorta

Hozzávalók:
40 db babapiskóta, 2 dl pezsgő, 5 dkg porcukor;
a pezsgőkrémhez: 5 dl tejszín, 2 tojás fehérje, 6 dkg kristálycukor, 10 zselatinlap, 4 dl pezsgő, 8 dkg porcukor

Elkészítés:
Egy kerek, mély tálat (kb. 2,5 l) folpackkal kibélelünk. A tejszínt felverjük és a hűtőbe tesszük.
A tojásfehérjéket a kristálycukorral krémes habbá keverjük, a zselatinlapokat hideg vízbe áztatjuk.
3 evőkanál pezsgőt megmelegítünk, és feloldjuk benne a víztől két kézzel kinyomkodott zselatinlapokat.
A maradék pezsgőt a porcukorral kézi habverővel alaposan elkeverjük, majd beledolgozzuk a feloldott zselatint is. Rövid ideig mixeljük – könnyű hab fog keletkezni – és óvatosan hozzáadjuk a tojásfehérje habot és a felvert tejszínt.
A babapiskóták előkészítéséhez 2 dl pezsgőt a porcukorral elkeverjük, és kissé felmelegítjük (ebbe fogjuk majd a babapiskótákat beleforgatni). A fóliával kibélelt tál aljába tegyünk egy kis pezsgőkrémet, ráteszünk egy sort a pezsgőbe forgatott babapiskótából, és így haladunk tovább, addig, amíg a hozzávalók elfogynak. A tetejére egy réteg pezsgőkrém kerüljön. Lefedve legalább 8 órát a hűtőszekrényben kell állnia.
Fogyasztás előtt óvatosan egy megfelelő átmérőjű lapos tálra borítjuk (a lapos tálat tegyük a mély tál tetejére és fejtetőre fordítva az egészet ez könnyen sikerül), a folpackot óvatosan lehúzzuk róla. Szeletelve (mint egy tortát) tálaljuk.

2011. június 20., hétfő

Savanyú krumplileves

Hozzávalók:
30 dkg füstölt oldalas,
40 dkg burgonya,
babérlevél, 2-3 ek. olaj,
4 dkg liszt,
fél csokor petrezselyem,
1 fej vöröshagyma,
2 dl tejföl, ecet,
pirospaprika, só,

Az oldalast feldaraboljuk, és megfelelő mennyiségű vízben feltesszük főni. Sóval, babérlevéllel ízesítjük.
Amikor a hús már majdnem puha, hozzáadjuk a kockákra vágott burgonyát.
Az olajból és a lisztből rántást készítünk, amelyben finomra vágott vöröshagymát pirítunk, majd pirospaprikát és petrezselymet keverünk hozzá, és hideg vízzel simára keverjük.
Amikor az oldalas és a burgonya megpuhult, az elkészített rántással besűrítjük, tejföllel gazdagítjuk, és készre főzzük.
Kevés ecettel savanykásra ízesítjük.

2011. június 16., csütörtök

Csirkés burgonyatál

Hozzávalók:
6 db csirkecomb
1,5 kg közepes nagyságú burgonya
4 db közepes nagyságú hagyma
6 db paradicsom
3 db nagyobb sárgarépa
1 db közepes nagyságú zeller
2 evőkanál olaj

őrölt pirospaprika
bors
szurokfű (oregánó)
rozmaring

A burgonyát meghámozzuk, keresztben ketté vágjuk és vajjal kikent tűzálló tálba rakjuk.
Rátesszük a 4 részre vágott hagymákat és a sárgarépákat, az egész paradicsomokat és cikkekben a zellert. Fűszerezzük 1 kávéskanál sóval és 1-1 késhegynyivel a fűszerekből. A kettévágott combokat besózzuk, a zöldséges burgonya tetejére rakjuk, 1-1 késhegynyit szórunk rá a fűszerekből.rácsurgatjuk az olajat. A tűzálló tálat lefedjük és sütőben 1 óra hosszat sütjük. Végül a fedőt levéve a combokat 10 perc alatt pirosra sütjük.
(római cserépedényben is elkészíthető)

Salátával kínáljuk.

2011. június 10., péntek

Köményes Rudacskák

hozzávalók: 24 dkg finom liszt, 14 dkg vaj, 2 evőkanál tejföl vagy tej, 2 tojássárgája, 1 egész tojás, 1 dkg élesztő, 1 kávéskanál cukor, kevés só, köménymag.

A liszttel elmorzsoljuk a vajat, és az élesztőt, beletesszük a tejfölt, a 2 tojássárgáját, az egész tojást, cukrot, sót, és lágy tésztát gyúrunk. A tésztát lisztezett deszkán 1 cm vastagra kisodorjuk, megkenjük tojással, meghintjük sóval és köménymaggal. Cifrázó derelyemetélővel rudacskákat metélünk, megkent tepsire rakjuk és meleg sütőben megsütjük.

Citromos bazsalikomos uborkaleves





Hozzávalók:
1 db közepes kígyóuborka
1 gerezd fokhagyma
citrom

2 dl joghurt
szénsavas ásványvíz
bazsalikom



A kígyóuborkát vékonyan meghámozunk és felkockázzuk.
Megpucoljuk a fokhagymát és felszeleteljük.
Az uborkakockákat a botmixer kelyhébe vagy más alkalmas edénybe tesszük, rádobjuk a fokhagymát, hat-nyolc bazsalikom levelet és fél citrom lereszelt héját. Alaposan sózzuk és adunk hozzá ízlés szerint néhány csepp citromlét is.
A mixerrel megdolgozzuk, majd hozzáadjuk 2 dl joghurtot és teljesen leturmixoljuk.
Ezután felöntjük annyi szénsavas ásványvízzel, hogy leves sűrűségű legyen (1,5-2 dl) és mégegyszer pörgetünk rajta a mixerrel.
Lefedve legalább egy órára behűtjük. Laktat és hűsít........

Burgonyapüré tükörtojással





Hozzávalók:
80 dkg burgonya
2 dl tej, 5 dkg vaj
5 tojás
5 dkg reszelt sajt (vagy zsemlemorzsa)
só ízlés szerint

Az elkészített burgonyapürét kivajazott tepsibe tesszük, elsimítjuk, meghintjük reszelt sajttal vagy zsemlemorzsával, meglocsoljuk vajjal vagy olajjal és sütőben halványsárgára sütjük.
Ezután a megsütött burgonya felszínén öt mélyedést vájunk, és minden mélyedésbe egy egész nyers tojást ütünk, majd ismét a forró sütőbe tesszük, amíg a tojások megsülnek.

2011. június 5., vasárnap

Póréhagyma sajtmártással


Hozzávalók: 2 személyre
500 g póréhagyma (kb 4 szál)
só, 60 g gépsonka
3 ek. joghurt (1,5%-os)
3 ek. tejföl (12 %-os)
őrölt fehér bors
4 tk. reszelt sajt
10 g margarin (csökkentett energiatartalmú)

A póréhagymát megtisztítjuk,alaposan megmossuk és 10 cm hosszú darabokra vágjuk.
Sós vízben gyenge tűzön kb. 10 percig főzzük.
Hagyjuk lecsöpögni.
A sonkát apró kockákra vágjuk.
A joghurtot a tejföllel simára keverjük, fűszerezzük sóval és borssal, majd hozzákeverjük a reszelt sajtot.
a póréhagymákat tűzálló edénybe fektetjük, rászórjuk a sonka darabokat és egyenletesen ráöntjük a sajtmártást.
Tetejére apró margarindarabkákat teszünk és kb. 20 percig sütjük (220 fokos sütőben), amíg a teteje barnulni kezd.
Pirított fehér kenyérrel rögtön tálalhatjuk.

Zserbó golyók

Zserbó golyók

Húsz deka aszalt sárgabarackot aprítógépben egészen pici darabokra, szinte krémszerűre vagdalunk, vagy ha nincs aprítónk, akkor a kelyhes turmix is megteszi.
A botmixer nem jó, mert a kése alá ragadhat az egész. Tálba tesszük és kézzel annyi finomra darált diót gyúrunk hozzá, hogy formázható, kicsit száraz masszát kapjunk.
Vízfürdő felett kevergetve felolvasztunk tíz deka étcsokoládét – legalább 60 százalékos kakaótartalmút – vagy ugyanennyi tortabevonót. Adunk hozzá egy mokkáskanálnyi semleges ízű olajat és elkeverjük benne.
Ez azért szükséges, mert bár így lassabban dermed majd meg a bevonat, de jobban terül a golyók felületén.
A barackos masszából kicsi vizes kézzel falatnyi golyókat hengergetünk, fogpiszkálóra szúrjuk és egyenként szépen megmártjuk a csokoládéban. (Segítségül használjunk egy kávéskanalat.) A felesleget lecsöpögtetjük és a fogpiszkálót, rajta a golyóval a kartondobozba, vagy a hungarocell lapba tűzzük.
Így szépen meg tud száradni és, ha ügyesek vagyunk szép gömbölyű lesz mindegyik, nem mászik szét a csokoládé.
A csokoládé dermedéséhez legalább egy éjszakára van szükség, addig rejtsük el a kész zserbógolyókat.
Tálalhatjuk a fogpiszkálóval együtt, vagy lehúzogatva róla kistányéron, vagy bonbonierben.

Bögrés tészta

Bögrés tészta


Mérőeszköz egy kb. 2,5 dl-es bögre.
Összekeverünk 10 dkg puha margarint, 2 egész tojást, 1 bögre kristálycukrot, 1 bögre lisztet, fél csomag sütőport, 1 bögre tejet, csipet sót, 1 citrom reszelt héja, és tetszés szerinti ízesítőből is 1 bögrével: darált mák, vagy –dió, vagy kókuszreszelék. Kikent, lisztezett tepsibe öntjük, közepes hőmérsékleten 25-30 percig, tűpróbáig sütjük. Langyosan felkockázzuk, porcukrozva tálra rakosgatva kínáljuk.

Réteges tejszínes sütemény

Réteges tejszínes sütemény


5 db száraz kiflit lereszelünk és átszitálunk. A morzsát összekeverjük 4 evő kanál arany kakaóporral,2 evő kanál nescafé granulátummal és 10 evő kanál barna cukorral.
1 liter tejszínt felverünk 4 csomag habfixálóporral.
A hozzávalókat rétegesen (morzsa keverék- tejszínhab ) edénybe rakjuk. Aljára morzsa, tetejére tejszínhab kerüljön.
A tetejét megszórjuk reszelt csokoládéval, fogyasztás előtt egy napra hűtőbe tesszük.

Túrós rakott tészta

Túrós rakott tészta

Hozzávalók 4 személyre: 25 dkg spiráltészta, 15 dkg sárgarépa, 1 nagy fej hagyma,1 evőkanál vaj + a formához, 25 dkg sonka, vagy gépsonka 15 dkg mirelit zöldborsó,25 dkg túró,1 pohár tejföl,2 db tojás, 1 teáskanál kakukkfű, só, bors.

A tésztát megfőzzük, lecsepegtetjük. A répát, hagymát megtisztítjuk, apró kockára vágjuk. Fel forrósítjuk a vajat és kb. 5 percig pároljuk a kétféle zöldséget. A sonkát is kockára vágjuk. A borsót sós vízben megfőzzük, leszűrjük. Kivajazunk egy tűzálló tálat. A sütőt előmelegítjük 180 fokra. Összekeverjük a túrót a tejföllel és a tojásokkal, sóval borssal, kakukkfűvel fűszerezzük. Beleforgatjuk a répát, hagymát, sonkát a borsót és a tésztát. Az egészet a tűzálló tálba simítjuk és a sütőben 30 percig sütjük.

2011. április 17., vasárnap

Mozart golyó

Hozzávalók:
20 dkg darált dió
20 dkg vanília ízű porcukor
20 dkg reszelt étcsokoládé
1 evőkanál baracklekvár
2 evőkanál rum,
20-30 db meggy
kristálycukor
színes szórócukor

A hozzávalókat összegyúrjuk, kis golyókat formázunk belőle, közepébe teszünk egy szem meggyet, majd megforgatjuk a kristálycukorban. Mignon papírra helyezzük.
A tetejét színes szórócukorral díszítjük.
Szobahőmérsékleten egy napig száradni hagyjuk.

2011. április 8., péntek

Töltött káposztalevelek




Hozzávalók 2 személyre:

1 db közepes nagyságú kelkáposzta,
só,
50 g vöröshagyma,
150 g darált marhahús,
1 tk. finomra vágott petrezselyem, 1 ek. félzsíros túró,
1 tojás,
őrölt fehér bors,
köménymag,
konyhai cérna
15 g margarin
2,5 dl csontlé

A kelkáposztát megtisztítjuk, torzsáját eltávolítjuk és sós vízben addig főzzük míg a külső levelek maguktól leválnak.
A vízből kivett kelkáposztát lecsöpögtetjük és 6-8 nagyobb levelet félreteszünk.
A levelek középső vastag erezetének kidomborodó részét levágjuk.
A darált húst ízesítjük és összekeverjük a kockára vágott vöröshagymával, túróval, tojással, sóval, borssal, és petrezselyemzölddel.
Egy adaghoz egy nagyobb levélre 2-3 kisebb levelet rakunk megszórjuk sóval, borssal és köménymaggal.
Elosztjuk a tölteléket, a leveleket (a széleit behajtogatva)
felgöngyöljük és cérnával átkötözzük. A tekercseket a felhevített margarinon átsütjük és a csontlével felöntve 20-30 percig pároljuk.
Burgonyapürével tálaljuk.

Sütőben sült köménymagos burgonya




Hozzávalók 2 személyre: 320 g közepes nagyságú burgonya, köménymag, só

A burgonyát alaposan megmossuk, lecsöpögtetjük és hosszában kettévágjuk
A sütőt 220 fokra előmelegítjük. A tepsit alufóliával kibéleljük, úgy hogy a fényes fele legyen fölfelé, olajjal kikenjük és köménymaggal és sóval megszórjuk.
A burgonyákat a vágott felükkel lefelé a fóliára borogatjuk. A sütőben kb. 30 percig sütjük.

Fűszeres mártással tálaljuk.
250 g joghurtot 1 ek. apróra vágott apróra vágott vöröshagymával, 1-1 tk. finomra vágott petrezselyemzölddel,kaporral, metélőhagymával összekeverjük, sóval fehér borssal fűszerezzük.

2011. január 29., szombat

A Dukan diéta

Az első néhány napon csak fehérje fogyasztható.
A Dukan diéta négy szakasza:
1. Támadnak a fehérjék.
Kizárólag fehérjét, de azt korlátlan mennyiségben és időbeli korlátozás nélkül, bármikor.
Javasolt húsfélék: halak, tengeri herkentyűk, marhahús, sertéshús,csirke, pulyka, tojásfehérje korlátlanul,zsírszegény tejtermékek, joghurtok, túrók.

Meddig kell folytatni?
Ha 5 kg-ot szeretnénk leadni 2 napig. Fogyás 0,5-1,5 kg.
Ha 10 kg-ot szeretnénk leadni 3 napig. Fogyás 1,5-2,5 kg.
Ha 20 kg-ot szeretnénk leadni 5 napig. Fogyás 2-3 kg.
Ha ennél nagyobb súlytól szeretnél megszabadulni akkor maximum 10 napig tartsuk ezt a szigorú diétát.

2. A fogyás.
Mit szabad enni?
Fehérjét, zöldségeket, mennyiségi és időbeli korlátozás nélkül.
A megengedett zöldségek: retek, spenót, paradicsom,uborka,póréhagyma,brokkoli,
cukkini, padlizsán, paprika, spárga, káposztafélék, gomba, zeller, salátafélék, répa.
Olajat és vajat nem használhatunk.
Meddig tart?
Amíg el nem érjük a kívánt súlyt. Hetente 1 - 1,5 kg leadásával számolhatunk.

3. Stabilizáció.
Vissza a tiltott gyümölcsökhöz.
Mit szabad enni?
Az eddigieken kívül ehetünk naponta egyszer gyümölcsöt (kivéve: banán, szőlő,cseresznye,meggy)
Két szelet teljes kiőrlésű kenyeret, néhány szelet soványabb sajtot, hetente kétszer tésztafélét, krumplit, lencsét, rizst.
ehetünk csokit is, de azt másnap teljes fehérjenap kövesse.

Meddig tart?
Attól függ mennyit fogytunk eddig: fél kiló mínuszonként 4 napig kell ezt a szakaszt tartani.
A képlet: leadott súly:(0,50 kg)x4
Ha 5 kilótól szabadultunk meg eddig, akkor (5kg:0,50)x4=40

4. A sétagalopp.
A súlyfenntartás szakasza.

Mit szabad enni?
Mindent amit csak akarunk, viszont hetente egyszer tartsunk fehérjenapot. (Dr Dukan a csütörtököt ajánlja)

Meddig tart?
Nincs korlátozás, életünk végéig élhetünk e szabályok szerint.

Mintaétrend az első szakaszra, illetve fehérjenapokra:

Reggeli: kávé vagy tea (édesítőszerrel, esetleg tejjel)
2 dl zsírszegény joghurt, vagy 20 dkg zsírszegény túró
1 szelet pulyka vagy csirkemellsonka.

Tízórai: 2 dl zsírszegény joghurt, vagy 10 dkg sovány túró.

Ebéd: 20 dkg párolt hal sajttal, vagy 20 dkg grillezett csirkemell tükörtojással.

Uzsonna: 2 dl zsírszegény joghurt vagy 2 szelet pulykasonka.

Vacsora: 10 dkg cottage cheese vagy füstölt lazac sajtkrémmel.

2011. január 23., vasárnap

Vízityúk (sült egér)

Ezt a receptet egy régi Dr Oetker könyvecskében találtam....
Elképzelésem sincs miért éppen ez a neve, és hogy jön össze a vízi tyúk a sült egérrel, a végeredmény viszont finom.




5 dkg vajat vagy zsírt egy edényben szétkeverünk és fokozatos sorrendben adunk hozzá:
egy kevés sót
1 egész tojást vagy tojássárgáját
1 evőkanál cukrot
1/4 kg lisztet
1/4 liter tejet
1 csomag Dr Oetker féle sütőport

A tésztát kanalanként forró zsírban szép pirosra kisütjük és végül vanillincukros cukorral beszórjuk.

Cimetes (fahéjas) fánk

Mivel itt a farsangi szezon..........

Hozzávalók: 4 db tojássárgája
20 dkg vaj vagy margarin
30 dkg liszt
só,
tejföl,
cimetes(fahéjas) cukor
zsír (olaj)

A vajat a liszttel és a tojássárgájával, sóval és annyi tejföllel, hogy rétestészta keménységű legyen jól összegyúrjuk.
Párszor kinyújtjuk mint a vajas tésztát, szeletekre vágjuk és forró zsírban (olajban) kisütjük. ha kihűlt cimetes cukorral megszórjuk.

Diós (vagy mandulás) kifli



Gyorsan elkészíthető, finom nassolni való édesszájúaknak.........

Hozzávalók: 28 dkg vaj (margarin)
14 dkg cukor
14 dkg dió vagy mandula
35 dkg liszt
vaníliás cukor

A vajat a cukorral jól kikeverjük, hozzáadjuk az őrölt diót vagy mandulát és a lisztet.
Összedolgozzuk a tésztát, apró kifliket formálunk, sütőben világosra sütjük és vaníliás cukorban megforgatjuk.

2011. január 21., péntek

Vatikáni kenyér

Mikor megkaptam a receptet és mellé a kovászt, kételkedtem.......
Aztán arra gondoltam, sok veszíteni valóm nincs, kipróbálom.
Az eredmény fenséges lett!
Egy dologra kell figyelni, a csokoládé lehetőleg 90%-kos legyen akkor a legfinomabb!


Hétfőn reggel kell elkezdeni, mindig a konyhában kell tartani az ajándékba kapott kovászt.

Fontos: Ne tedd hűtőbe sem a kovászt, sem pedig a készülő tésztát!

Elkészítés: Öntsd a kovászt egy nagy műanyag vagy üvegtálba és takard le konyharuhával.

A tészta nem érintkezhet fémmel!

Napi teendők:

Hétfő: szórj rá 25 dkg cukrot- Ne keverd össze

Kedd: önts rá 2,5 dl forralt és lehűtött tejet – Ne keverd össze

Szerda: szórj rá 25 dkg lisztet- Ne keverd össze

Csütörtök: keverd össze fakanállal

Péntek: adj hozzá 25 dkg cukrot, 2,5 dl forralt és lehűtött tejet, 25 dkg lisztet- keverd össze és oszd négy felé

Ebből 3 részt ajándékozz tovább!

A negyedik részhez adj hozzá: 3 tojást, 2,5 dl olajat, 25 dkg lisztet, ½ kávéskanál szódabikarbónát, ½ csomag sütőport, 1 csomag vaníliás cukrot, fél tábla morzsolt étcsokoládét, 1 evőkanál durvára vágott diót, 1 csipetnyi sót, ½ kávéskanál fahéjat, 1 marék mazsolát

Keverd össze, sütőpapírral bélelt tepsiben süsd meg, (180-200 fokon kb. 20-30 perc)

Vasárnap az ünnepi asztalra tálald!

Ananászos csirke

Hozzávalók 4 személyre: 40 dkg gomba,4 db csirkemellfilé,1 doboz ananászkonzerv (darabolt) 1 csomag gombakrémlevespor, 3 dl tejszín, 3 e. kanál mandulaforgács.




A gombát megtisztítjuk, felszeleteljük. A húst megmossuk, sóval borssal bedörzsöljük. Az ananászt lecsöpögtetjük. A gombát a tűzálló tál aljára simítjuk, ráfektetjük a húst, befedjük az ananásszal. A gombakrémlevesport elkeverjük a tejszínnel és a húsra locsoljuk. Megszórjuk a mandulával, és előmelegített sütőbe tesszük (200 fok) kb. 30 percig sütjük. Párolt rizzsel vagy burgonyapürével tálaljuk.

90 napos diéta






A 90 napos diétát állítólag amerikai sportorvosok dolgozták ki. Veszélye nincs, még a természetgyógyász is javasolja! Az eredmény 90 nap alatt 15-20 kg (magas súlyfeleslegnél), és még a magas vérnyomást is megszünteti. A fogyókúra a felesleges kilók leadása mellett megváltoztatja a szervezet működését, amivel garantálja, hogy a leadott kilók nem jönnek vissza. Ha kevesebb kilót kell leadni, a diétát előbb abba lehet hagyni, de a szervezetben nem jön létre a fent említett változás.

A diéta lényege a szétválasztás. Ez azt jelenti, hogy a gyomorba mindig egyféle táplálék jut, amit így könnyen lebont. A napok sorrendjét mindenképpen be kell tartani. A diéta a fehérjenappal kezdődik, ezt követi a keményítőnap, szénhidrátnap és gyümölcsnap, majd ismét a fehérjenap következik, így követi egymást a 4 nap sorban, 90 napon át. A diéta alatt havonta egyszer víznapot kell tartani, amely gyümölcsnap után következik, utána pedig fehérjenap jön. Cukormentes kávé és tea korlátlan mennyiségben fogyasztható.

A reggeli minden nap ugyanaz: gyümölcs, esetleg 100 %-os, cukor hozzáadása nélkül készített gyümölcslé. Gyümölcs a délelőtt folyamán is fogyasztható, ebéd előtt 1 órával azonban már nem. (A banán is gyümölcs, tehát ez is ehető.)

1. nap: Fehérjenap

EBÉD: Főtt vagy sült hús, hal, tojás, sajt, valamint joghurt, kefir, túró (20 dkg összesen).

Ehhez bármilyen nyers salátát fogyaszthatunk, korlátlan mennyiségben. 1 szelet kenyér is fogyasztható (bár elhagyásával eredményesebb a diéta). Ebéd után 2 dl tészta nélküli levest kell inni. (Vannak, akik elhagyják, a diéta így is működik!) Tejet, sajtot csak ezen a napon lehet enni.

VACSORA: Ugyanaz ehető, ami ebédre, csak leves nélkül, kicsit kisebb mennyiségben.

2. nap: Keményítőnap

EBÉD: Bármilyen zöldségféle (bab, borsó, zöldbab, kukorica, lencse, sárgarépa, burgonya…), főzve vagy sütőben sütve. Keményítő a rizs is. Ételízesítő, só, ketchup, főtt paradicsom használható. Nyers salátát is ehetünk korlátlan mennyiségben, valamint 1 szelet kenyeret (elhagyásával eredményesebb a diéta).

VACSORA: Bármilyen zöldségféle főzve, sütve, párolva, saláta… vagyis ugyanaz, mint az ebéd, csak kisebb mennyiségben.



Keményítőnapon főtt, párolt, sült vagy nyers zöldségeket ehetünk, ide tartozik a burgonya és a rizs is! Keményítőnapon főtt, párolt, sült vagy nyers zöldségeket ehetünk, ide tartozik a burgonya és a rizs is!


3. nap: Szénhidrátnap

EBÉD: Főtt tészta vagy pizza. Vagy bármilyen sós sütemény (egy adag pizzának megfelelően). Ízesítésként paradicsomszósz vagy kevés zöldség használható.

VACSORA: Két kisebb szelet torta vagy 2-3 apró kalács, esetleg 3 gombóc fagyi, és 1 szelet étcsokoládé. (Aki nem kívánja az édes ízeket, ehet sós süteményt is…)



Szénhidrátnapon tészta, pizza és sütemények kerülhetnek az asztalra, valamint nyers zöldségekből készült saláta is.

4. nap: Gyümölcsnap

EBÉD: Bármilyen gyümölcs, korlátlan mennyiségben.


VACSORA: Bármilyen gyümölcs, minden mennyiségben! :-)

Gyümölcsnapon bármilyen gyümölcs, maroknyi mogyoró, mandula vagy dió is ehető!



Egyéb tudnivalók:

- A diéta befejezése után normálisan ehetünk, azzal a feltétellel, hogy a reggeli csak gyümölcs lehet még 90 napig, vagyis délig nem eszük mást.

- Kicsit komplikáltnak hathat a diéta, de nem az!

- Az étrendben semmit sem szabad átugorni, mert minden élelmiszernek megvan a maga feladata, és a szervezet nem lehet meg nélkülük.

- Nem szokás, hogy reggelire gyümölcsöt együnk, de ebből a szervezet először az integrált cukrot használja fel, amely az idegrendszert táplálja.

- Azok, akik magas vérnyomástól szenvednek, pár hét diéta után akár el is hagyhatják a gyógyszerüket, természetesen orvosi ellenőrzés mellett!

- A diéta alatt igyunk sok folyadékot (elsősorban vizet és gyógyteát). A sok folyadék segít kimosni a szervezetből a lebomló felesleget.

- A fogyás mértéke függ a súlyfeleslegtől. Ez azt jelenti, hogy akinek nagyon sok a súlyfeleslege, gyorsabban és többet fogy, mint akinek kevés.

2011. január 13., csütörtök

Gyors fogyókúra: Káposztalevessel

Káposztaleves




Hozzávalók:
1kg fejes káposzta
6db közepes hagyma
6db közepes sárgarépa
1 zellergumó
4db paradicsom
2db húsleveskocka
só fűszerek

A hozzávalókat kuktában puhára főzzük,/kb 5 liter legyen/ majd kihült állapotban összeturmixoljuk.

Hétfő: 7 dl leves, 2 részre osztva melegítve esszük, ehetünk még, almát, körtét mindenféle gyümölcsöt kivéve banánt

Kedd: 7 dl leves, zöldség, délután a jutalmunk egy nagy szem krumpli sóval zsiradék nélkül savanyú káposztával

Szerda:7dl leves, ismét a hétfői gyümölcsök

Csütörtök: 7 dl leves,4 db banán apró kis adagokban együk, 1 liter 1,5%-os tej

Péntek: 7 dl leves, 10 dkg marha,vagy baromfi sovány hús párolva barna rizzsel

Szombat: 7 dl leves, bármilyen sovány meleg étel

Vasárnap. 7 dl leves, bármilyen sovány meleg étel,zöldség,gyümölcsök

2011. január 11., kedd

Sült csirke colával




Hozzávalók:
1 egész csirke felvágva
2 és 1/2 kanál hagymaleves por
1 pohár kóla
1 mélyebb tepsi

Elkészítés:
A tepsibe elhelyezzük a felvágott csirkét, rászórjuk a hagymaleves port, majd ráöntünk vizet, annyit, hogy félig ellepje a csirkét, majd ráöntjük a kólát. Ezt sütőben 220 fokon sütjük, közben a csirkét megforgatjuk, hogy mindkét oldala meg legyen sülve.

Elkészítési idő: 60 perc

Öreglebbencs





Hozzávalók:
30dkg lebbencstészta
1 fej vöröshagyma
10 dkg füstölt szalonna
30 dkg burgonya
1 db paradicsom
fűszerpaprika

Elkészítés:
A szalonnát apró kockákra vágjuk,kisütjük és zsírján megpirítjuk a lebbencstésztát.
Közben hozzáadjuk az apró kockákra vágott vöröshagymát is,hogy együtt piruljanak meg.
A tűzről levéve meghintjük fűszerpaprikával,és felöntjük annyi vízzel,hogy a tésztát jól ellepje.
Megsózzuk és amikor a víz forrni kezd,hozzáadjuk a vékony kockákra vágott burgonyát.
Összekeverjük,fedővel lefedjük és lassú tűzön készre főzzük.
Főzés közben a tészta teljesen magába szívja a vizet,így valóban"öreg"lesz,mire a burgonya is és a tészta is megpuhul.

Brassói apró pecsenye




Hozzávalók: 8 kicsontozott sertésbordaszelet vagy combszelet, 75 dkg burgonya, két evőkanál olaj/zsír, só, törött bors, majoránna,
Előkészítés: A húst megtisztítjuk a zsíros vagy hártyás részektől és csíkokra (kb. 1x1x6 cm) vágjuk. A fokhagymákat megkaparjuk pépesre. A burgonyát megpucoljuk, kockára vágjuk, megmossuk és hagyjuk lecsurogni.
Egy nagyobb (3-4 l-es) lábasban vagy fedővel rendelkező serpenyőben megforrósítjuk az olajat/zsírt, rádobjuk a csíkokra vágott húst, megforgatjuk, amíg a színe kifehéredik, közben megsózzuk, majd takarékra vesszük a hőforrást, lefedjük az edényt, és lassú tűzön pároljuk a húst. Nem kell vizet aláönteni, mert a hús úgyis levet ereszt, ami elegendő a pároláshoz.
Közben szép halvány pirosra kisütjük a burgonyát.
Amikor halljuk, hogy a hús elfőtte a levét, levesszük a fedőt róla,megszórjuk majoránnával, megborsozzuk, rárakjuk a fokhagyma pépet, összekeverjük, és nagyobb hőfokon enyhén megpirítjuk, azután hozzáöntjük a sült burgonyát, az edényt újból lefedjük, és a húst a krumplival enyhén összerázogatjuk. Azon nyomban tálaljuk.

Mázas körte vörösboros kacsával




Hozzávalók 4 személyre:
4 kacsacomb
3 közepes hagyma
6 gerezd fokhagyma
3 dl vörösbor
3 dl víz
5 szem szegfűbors

bors

4 körte
2 ek vaj
2 ek juharszirup
só bors

A kacsacombokat megmossuk, szárazra töröljük. A hagymát  vékonyra vágjuk, a fokhagymagerezdeket  összenyomjuk.
Egy nagy serpenyőben a hagymát és a fokhagymát 1 ek olajon  üvegesre pároljuk,   rá szórjuk a szegfűborsot. A kacsacombokat  megszórjuk egy kevés sóval és frissen őrölt borssal, majd   serpenyőbe  helyezzük a bőrös oldalukkal lefelé. Közepesen erős lángon addig pirítjuk, amíg szép mély barna színt kapnak.
Megfordítjuk a combokat és húsos oldalukon is lepirítjuk őket (2-3 perc). Mérsékeljük a lángot, megfordítjuk a combokat, hogy a bőrös oldaluk felfelé legyen,  felöntjük a húst a vörösborral és fedő alatt egészen puhára (kb. 1 óra)  pároljuk  Ha szükséges pótoljuk a folyadékot vízzel.

A körtéket  félbevágjuk, meghintjük egy egészen kevés sóval és frissen őrölt borssal. Egy közepes lábosban felolvasztunk   2 ek vajat. Rátesszük a körtéket és fedő alatt alacsony lángon félpuhára pároljuk őket.   A fedőt levesszük, a lángot   erősebbre állítjuk. Meglocsoljuk a körtéket juharsziruppal és  1-2 percigpirítjuk, amíg egy kicsit karamellizálódnak.

Tejben sült csirke



Hozzávalók: 1 egész csirke
1/2liter tej
vegeta

A csirkét megmossuk, feldaraboljuk, bedörzsöljük vegetával tepsibe rakjuk és ráöntjük a tejet.
Közepesen meleg sütőben megsütjük, mikor majdnem kész megforgatjuk,
hogy mindkét oldala szép piros legyen.
Vegetában sült krumplival tálaljuk.

2011. január 10., hétfő

Mézes házikó



Hozzávalók: 
  1 kg liszt 
  33 dkg cukor
  1,5-2 evőkanál szódabikarbóna
  5 dkg vaj vagy margarin
  1 tasak Kotányi mézes sütemény keverék
  2 egész tojás
  2 tojássárgája
  35-40 dkg vegyes virágméz

Elkészítés:
A hozzávalókat 2 bögrényi liszt kivételével jól összegyúrjuk, majd a félre tett lisztet apránként a masszához adjuk. A tészta akkor jó amikor leválik a kezünkről.
Légmentesen lezárva hűtőbe tesszük 24 órára, de legalább 1 éjszakára.
Figurákhoz, díszekhez 0,5 cm vastagra, házikóhoz vastagabbra nyújtjuk.
A sütőlapokat csak lisztezni kell ( én sütőpapírt használok)
A figurákat tojássárgájával kenjük be és díszítjük ( aszalt gyümölcs, dió, mogyoró stb).
A házikót előre elkészített sablon alapján kivágjuk, megsütjük ugyanúgy mint a figurákat.
A tészta gyorsan sül.
Ha kihűlt olvasztott cukorral a darabokat összeragasztjuk, tojásfehérjéből vert habbal díszítjük.
A sütemény puha,  azonnal fogyasztható, fémdobozban tároljuk, hogy ne száradjon ki.






2011. január 9., vasárnap

Bandi rakott csirkéje



Hozzávalók 4 személyre: 4 db csirkecomb, 2 fürt nagy szemű szőlő, 30 dkg mirelit kukorica,10 dkg majonéz,5 dkg reszelt füstölt sajt, 2 dl fehérbor, kevés víz, 1 gerezd fokhagyma,só, bors, majoránna.
A csirkecombokat kettévágjuk, sóval, borssal, majoránnával, zúzott fokhagymával bedörzsöljük és lábosba tesszük.. A fehérborral és a vízzel felöntjük, fedő alatt megpároljuk. A kukoricát sós vízben megfőzzük, lecsöpögtetjük, ha kihűlt összekeverjük a majonézzel..A megmosott szőlőt leszemezzük.
A csirkecombokat tepsibe rakjuk, megszórjuk a szőlőszemekkel, ráöntjük a megmaradt párolólét, beborítjuk a majonézes kukoricával. Lefedve sütőbe tesszük és 30 percig sütjük. A fedőt eltávolítva
megszórjuk a füstölt sajttal és még 20 percig sütjük. Rizst adhatunk mellé.

Sörben pácolt csülök

Hozzávalók: 2 db csülök kb 1,5 kg
1 liter sör
2 fej vöröshagyma
só, majoránna, fél fej fokhagyma

A csülköt besózzuk, bedörzsöljük a fokhagymával, megszórjuk majoránnával és ráöntönk annyi sört, hogy ellepje.
1-2 napra hűtőbe tesszük.
Magas falú tepsibe rakjuk, ráöntjük a páclevet, mellé tesszük a negyedelt vöröshagymát 130 fokos sütőben kb. 2 órát sütjük, az utolsó 10 percben 200 fokon.
Burgonyapürével kínáljuk.

2011. január 8., szombat

Sörös csirke

Ez az ételrecept egyszemélyes, és akkor legalkalmasabb elkészíteni ha valamely csoda folytán szalmaözvegyekké váltunk.

Hozzávalók:2 db nagyobb csirkecomb, 3 dl sör, 2 evőkanál vaj vagy margarin, só, bors, őrölt kömény.

Elkészítés: reggel nem túl korán, lemegyünk a boltba és megvesszük a hozzávalókat:
- 2 nagyobb csirkecombot (ha haverokat hívunk szorozni kell) és a
- 5-6 üveg sört (ha haverokat hívunk szorozni kell).
Fűszert nem szükséges venni, az van otthon.
Csak rájuk kell ismerni!
Hazaérve a szatyrot lerakjuk, a fárasztó munka után iszunk egy tegnapról maradt(?!!)
hűtött sört és nekikezdünk a nehéz munkának.
A combokat megmossuk, megszárítjuk, kettévágjuk a forgóknál a tepsibe rakjuk.
Megiszunk még egy üveg sört.
A zsiradékot a tűzhelyen egy kis edényben felforrósítjuk, ráöntjük a combokra
amelyek így kérget kapnak és az ízük nem vész el.
A fél üveg sört - a többit megisszuk - ráöntjük a combokra, fóliával letakarjuk, forró
sütőben fél óráig pároljuk a sörben.
Ne feledjük a fólia felrakása előtt a borsot és a köményt a húsra szórni!
Fél óra múlva - közben megittunk egy sört - levesszük a fóliát, a párolt húst megsózzuk, pirosra pirítjuk.
Ez újabb 20 perc és egy újabb sör..
A kész ételt burgonyapürével - por alakban is kapható - és jéghideg sörrel tálaljuk.
Ha maradt még sör. Ha nem, lemegyünk egy sörre.....éhesek már úgyse vagyunk.

Sörös csirke dobozon


Sörös csirke dobozon
Vidám fogás
Fogj egy dobozos sört, húzd rá a csirkét! Észak-amerikai találmány ez, minden bizonnyal férfiak ötlötték ki. Az eredmény pedig szaftos-ízletes sült.
Rendkívül praktikus sütési módszer ez, mivel a csirke nem tepsiben lubickol, locsolni sem kell sörrel vagy más lével, mégis ízletes lesz, ráadásul belülről kiindulva, zsírja lecsöpög, bőre pedig ropogóssá válik mindenütt. 
A legszerencsésebb zárható tetejű barbecue sütőben, faszénen elkészíteni ételünket, de nyugodtan lehet vele próbálkozni konyhai villany- vagy gáztűzhely sütőjében is. Akár így, akár úgy, közepes hőfok az ajánlott.  
Hozzávalók:
egy dobozos sör, egy csirke, saját ízlésünk szerint összeállított fűszerkeverék (só, barna cukor, fűszer paprika, őrölt bors, hagyma- és fokhagymapor).
Elkészítés módja:
Legelőször kinyitjuk a sörös dobozt, megisszuk tartalmának felét. Az egész ugyanis túl sok lenne, ráadásul fel is robbanhatna sütés közben. A sörgőz kiáramlását könnyítendő és a robbanást megelőzendő üssünk három-négy lyukat a doboz tetején az eredeti nyílás közelében. A kívül-belül leöblített csirkét kívül-belül bedörzsöljük fűszerkeverékünkkel, amiből a sörbe is szórhatunk egy kanálnyit, s ne aggódjunk, ha emiatt habzik. Ezután a csirkét alaposan ráültetjük, ráhúzzuk a sörös dobozra - nem árt egy nyárssal is stabilizálni a helyzetét. Következhet a sütés, ami addig tart, míg csirkénk bőre sötét aranybarna színt ölt, combjainak és szárnyainak ízületei könnyen mozgathatóvá válnak. Ekkor óvatosan leszedjük a sörös dobozról, néhány percig pihentetjük, majd szeleteljük, megesszük.
A sörös csirke dobozon remek társasági étel, elkészítése látványos, számos pajzán megjegyzésre adhat alkalmat - vidám fogás.

Stroganoff ragu

Hozzávalók 4 személyre: 80 dkg pulykamell, vagy sertés karaj, 1 evőkanál olaj, 2,5 dkg vaj, 1 dl fehérbor, 2,5 dl tejszín, só, őrölt bors, 2 dkg paradicsompüré, 2 fej apróra vágott hagyma, 10 dkg apróra vágott csemegeuborka, mustár.

A húst felszeleteljük kb. 12 mm-es csíkokra. Az olaj és a vaj felét fel forrósítjuk és lassú tűzön süssük aranybarnára a hagymát. Ha kész hozzáadjuk a csemege uborkát. Magasabb hőfokra állítva a tűzhelyet tegyünk egy serpenyőbe még egy kis olajat és vajat, majd 3-4 percig pirítsuk a húscsíkokat, ha kész öntsük rá a fehérbort és 3 percig főzzük. Keverjük hozzá a hagymát, a tejszínnel elkevert mustárt a fűszereket és a paradicsompürét, majd forraljuk fel. Petrezselyemmel meghintve tálaljuk.
Főtt rizzsel, vagy galuskával kínáljuk.